Kimentem locsolni a kertet, mint minden nap ilyen tájt. Szépen sorban meglocsoltam mindent, majd eljutottam a keti tavacskánkhoz, vetettem rá egy futó pillantást.
Tágra nyílt a szemem, mert tele volt a víz madártollal. Egy veréb lehetett valaha. Jobban szemügyre vettem hát a vizet és megláttam, hogy úszik benne egy szárny darab is.
Na, gondoltam, ki kell takarítanom a vizet, mert ha marad benne valami állati maradvány jó büdös lesz majd. Azon kezdtem agyalni, hogy a mi teknősbékánk, igen lusta egy állat, nem hiszem, hogy nekiállna verébre vadászni. De, hogy került a veréb a vízbe. Ha a macska elkapta, nem ott lenne. Vagy csak beleesett és megfulladt, bár ez is eléggé hihetetlen lenne. Vagy a béka mégis annyira éhes volt, hogy szinte rávetette magát a kínálkozó ehetőségre?! :-) Feltámadt benne az ősi vadász ösztön? Na, de ezt már, senki sem tudja meg.
Mire visszaértem a kert túloldalának locsolásából, már a szárny darab is eltűt. Már nem tudtam lefotózni csak a maradékot. A szárnyat biztosan a breki ette meg. Szóval így marad örök rejtélybe burkolódzva egy ékszerteknős titkos magánélete...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése