2011. október 21., péntek

Lefotóztam az elmút 1 évben készült dolgaim egy részét, amit most felhelyeztem egy bemutató tartóra.
Vannak még egy másik állványon, majd azt is lefotózom :-)
Ma végre sikerült befejeznem  a régi medálokhoz a láncokat.


Az utolsó lánc, a mai termés. A Napot látom benne, ahogy az őszből télire fordul az idő.

2011. október 20., csütörtök

Medálok



 
Megtetszett a fekete gomb és befoglaltam a mostani kedvec színeim közé. Már csak egy láncra lesz szükség hozzá.
Csüngő bogyó

Lila álom
Most a medálok voltak terrítéken, ez a tegnapi termés.

2011. október 18., kedd

Szettben

Készítettem egy fülbevalót, majd úgy megtetszett, hogy csináltam egy láncot is hozzá.

Daniella nevet kapta a szett


Látogatók




Előszször betért hozzánk egy túrista. Aztán jött még pár, majd egy sereg és végül, ahogy jöttek úgy el is tűntek :-) Legalább náluk sikere van a kicsi kertitónak, hamár a teknősünk  a lakásban vészeli át a hideg hónapokat.

2011. október 17., hétfő

Még néhány az elmúlt napok terméséből




Drót mániában szenvedek :-)

Öko designe

Mire is jó még a tusfürdő, azaz a flakonja? Hát lássuk, elvihetjük a szelektív szemétbe, hogy újrahasznosítsák, de mi is készíthetünk belőle valami egészen mást is! Itt láthatjátok, miként alakult ás a Fa tusfürdő, nőies könnyed fülbevalóvá és egy fehére flakon egyéb kiegészítőkké :-)
Rose

Princess


Dolly
Kicsit kevesebb szemét, helyette érdekes ékszerek.

2011. október 16., vasárnap

Harmatos virág

Készült már egy csomó minden mostanában, csak nem egyszerű lefotózni. Most ezzel a kettővel bróbálkoztam


Ez a virág, akkor szép, ha megcsillan rajta a nap fénye, mert olyanok rajta a kristályok, mint a harmat cseppek

2011. október 12., szerda

Megújult az ékszerboltom

Tina gyöngye
Hosszú hónapok után, végre elkészült a weblapom és szerintem egész jól sikerült. Köszönhetően Nagy Rómeónak, aki megalkotta az oldalam új arcát. Végre az ékszerekhez méltóan néz ki az oldal. Szívesen venném a véleményeteket róla :-)

2011. október 10., hétfő

Karkötő tartó

Már elég sok karkötőt gyártottam és csak egy dobozban lapultak. Gondoltam jó lenne nekik egy tárolót készíteni. Fogtam egy parír henger és levágtam a megfelelő méretre, majd egy fekete bélés selymet ragasztottam rá,ragasztó lakkal. Ragasztás csak az illesztésnél csináltam rajta. A két végébe visszaraktam a műanyag végzáró elemeket, ami benne volt a hengerhez volt. Szép lett így a széle. 
Ezen könnyebb fotózni is a karkötőket

2011. október 9., vasárnap

Hétvégi alkotás

A hétvége termése Nadin a karkötő és a Hold medál. Valami újat szerettem volna a szalmagyöngyökkel, mert az számomra egy nehéz eset, kevés felhasználást lehet látni. Nem annyira népszerű ez a gyöngy típus, szerintem.


2011. október 6., csütörtök

Kristály nyakék

Már néhány napja elkészült ez a nyakék, de valahogy most sikerült, nekem tetszőn lefotózni. Csupa csillogó kristály, 110db. Én imádom, ha valamin megcsillan a nap fénye.
Várja a gazdáját a kicsike. Hallom, ahogy azt kiabálja vegyél meg :-)

Brossok Már régen nem jártam erre, gondoltam benézek. Megmutatom mit készítettem mostanában. Bross pillangó és bogárka gyártásba fogtam. ...